A szabadságharc népzenei emlékei

"... ha soha veszendőben nem lettek volna is e régi dalok eddig, most élünk azon korban, melyben örökre veszendőben vannak. Ez a rohanó és gondatlan, vagyis egyébbel gondoló század mindent elfeled, a mi le nincs neki irva a könyvében, a mi ki nincs nyomtatva. Hajdan az emlékezet a multat szolgálta, s híven megőrzött mindent, mint egy régiségtár; most az emlékezet csak a mának szolgálatában áll, annyi gondja van a jelenben, e pillanatban, hogy már tegnapról sem képes számot adni a nélkül, hogy tárczájába ne pillantson. A mai kornak tárczája van emlékezete helyett; tárczája, a melybe szüntelen jegyez, jegyez, s a mit fel nem jegyzett, az rá nézve el van veszve." Színi Károly írta e sorokat tizenhat évvel a szabadságharc leverése után, 1865-ben megjelent kottás daloskönyvének előszavában, majd így folytatta: "E század elején még éltek emberek, kiknek emlékezetök, apjokról, nagyapjokról és szépapjokról reájok szállva, messze belátta a mult századokat, azok történeteivel és kincseivel együtt, mintha mindaz előttök lett volna; a mai nemzedék tudomása és emlékezete 1848-czal kezdődik; mindaz, a mi ezelőtt történt, egy régi világban történt, mely el van temetve, el van feledve."

Bár a közös nemzeti emlékezetet féltő Színi Károly aggodalma a maga korában jogos, nemzedéke és az utána következő generációk zenében is sok mindent megőriztek a szabadságharc időszakából. 150 évvel a szabadságharc után 48-as dalismeretünk azonban főleg a Te vagy a legény, Tyukodi pajtás, Kecskemét is kiállítja nyalka verbungját, Csínom Palkó, Csínom Jankó, Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot... és a hozzájuk hasonló, 48-as dalként ismert (valójában gyakran azoknál régebbi) dalokból áll. Célunk éppen ezért annak bemutatása, milyen dalok forogtak közszájon a szabadságharc idején, melyek keletkezhettek abban az időben, s melyek őrződtek meg "48-as" népdalként napjainkig.

Arra a kérdésre, hogy mit énekelt a nép 1848-49-ben, röviden a következőt válaszolhatjuk. A nép - értsük ez alatt most elsősorban a parasztságot, tekintettel a kiadvány népzenei jellegére - mindazt énekelte 1848-49-ben, amit addig is énekelt, évszázadok óta. Mindazt, amit a régmúltból és a közelmúltból addig a szájhagyomány útján megőrzött apáitól, szépapáitól, ahogyan Színi Károly is írja. De egyben énekelte mindazt az újat is, ami a 19. század derekán keletkezett és divatozott. A parasztság is bizonyosan énekelte tehát a népies dalokat; a korszak divatos dalait, melyek a népszínműveken keresztül vagy a cigányzenészek játékán át jutottak el hozzá, s amelyek társadalmi hátterüket illetően köznemesi és polgári eredetűek voltak. Petőfi megzenésített költeményei bizonyítják, hogy ilyenek is hamar a nép közé jutottak. Nagyrészt éppen a népies műdalokat jegyezték fel népdalként a 19. században, s főleg a szövegeket. E dalok egy része azóta kihullott az idők rostáján. Más része viszont talán azért maradt fenn a szájhagyományos paraszti zenekultúrában, mert az 1848-49-es forradalomhoz kapcsolódó szövege fenntartotta. A szöveg utalhatott egy-egy konkrét eseményre (egyes csatákra, a hős aradi tábornokokra), de anélkül is megtestesítette azt a szabadságeszményt, melyért a parasztság Kossuth Lajos szavára önként harcba szállt. A népdalok nagy részében Kossuth neve szerepel, s nevét sokféle formában foglalta dalaiba a nép. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét is talán a Kossuth-nóták őrzik legszínesebben, melyek szövegükben és dallamukban egyaránt változatosak. A parasztság számára leginkább Kossuth Lajos testesítette meg a magyarság függetlenség iránti vágyát és a társadalmi különbségek nélküli összetartozást. Olyannyira, hogy Kossuthot mindenki szinte személyes ismerősének, sőt annál többnek érezte, mint a Kossuth-nóta Kossuth Lajos édesapánk / Felesége édesanyánk szövege is bizonyítja. A szabadságharc azonban nemcsak a parasztság ügye volt, hanem az egész magyarságé, társadalmi és felekezeti különbségek nélkül, melyben nemes, polgár és paraszt együtt harcolt az idegen elnyomó ellen. Nem egy idegen ajkú is akadt, aki beállt a magyar honvédek közé a jó ügy érdekében. (Maga a honvéd szó is - mely 1848-ban még elég új - a szabadságharc alatt nyert polgárjogot.) Vagy - mint a német származású katonakarmesterek és énekesek ez idő alatti működése tanúsítja -, zenéjükkel, énekükkel lelkesítették a harcba indulókat, s igyekeztek vigaszt nyújtani az elnyomatás sötét évei alatt. Képzett muzsikusok frissen keletkezett zeneművei - köztük Petőfi költeménye, a Nemzeti dal, melyet Egressy Benjamin, Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítője március tizenötödike délelőttjén röplapon kap kézbe, s rögtön dallamot ír hozzá -, nemzetőrdalok, Kossuth, Damjanich és Görgei nevét címükbe foglaló indulók szólalnak meg. A régi dalokra frissen keletkezett szövegeket húznak, új és már néhány éves múltra visszatekintő népies műdalok a korábbi, s most újból aktuálissá vált szöveggel csendülnek fel. Németcsúfolók, a lelkesítő francia forradalmi induló, a Marseillaise magyar szöveggel, és mindenekelőtt a gyújtó hatású Rákóczi-induló zeng ebben az időben számos cigányzenekar által is felerősítve, szerte az országban. Hogyne tükröződne ez a sokféleség a parasztság által a szájhagyomány útján megőrződött zenében is! Ugyanakkor az együtt harcolók a dalokban is eggyé váltak. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a különböző társadalmi rétegbe tartozók és a különböző tájakról összeverbuválódott katonák közös daloláskor feltehetően igyekeztek olyan dalokat énekelni, amelyeket mindenki tudott, sőt, többé-kevésbé egyformán tudott. A szabadságharcban részt vett honvédek visszaemlékezései szerint ezek a dalok éppen azok a népies stílusban komponált, ismert, vagy ismeretlen szerzőtől származó, közszájon forgó dalok voltak, amelyekről az imént mondtuk, hogy a népszínműveken és cigányzenekarokon keresztül a parasztsághoz is eljutottak. Ezeket a népies műdalokat a kor embere "népdal"-nak érzete és nevezte, akár ismerte a szerzőjét, akár nem.

Meglehet, hogy munkánk sokakban csalódást kelt majd, látva, hogy az itt közölt 48-as dalok egy része éppen ebbe a csoportba tartozik. Nem szorosan vett népdal, hanem egyik vagy másik (szöveg és dallam), esetleg mindkét eleme alapján népies műdal. A szabadságharc zenéjéről azonban csak akkor festhetünk megközelítően hiteles képet, ha a korszak kedvelt közdalait is beillesztjük a gyűjteménybe. Természetesen csak azokat, amelyek szorosabban kötődnek 1848-49-hez. Reméljük, hogy az egyes típusokat képviselő különböző változatok kellően kárpótolják az érdeklődőt. A mára esetenként valódi népdallá lett dalok történelmi hitelét a szöveg és zene együttesen adja. Művészi rangjukat pedig a sok-sok évszázadon át, hosszú közösségi gyakorlat során kialakított zenei közegbe illesztés, azon belül az adott tájegységre jellemző zenei nyelvezethez és előadásmódhoz igazítás biztosíthatta. Az élő előadás ezen túlmenően érzékletesen tükrözi vissza a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek jellegzetes - és mára sok szempontból megkopott, de még így is sok szép archaikus elemet őrző - népnyelvi- és népzenei sajátosságait.

Az érdeklődő természetesen találni fog nemesebb veretű, a modern népzenekutatás kezdetein megfogalmazott értelmezés szerinti népdalokat - azon belül népzenénk különböző régi stílusrétegeibe tartozó népdalokat - is. Az eddig mondottak sejtetik, hogy népzenei gyűjtéseinknek a szabadságharc emlékét őrző dalanyaga stílusok tekintetében nem egységes, s nem is lehet az. A szájhagyomány e korszak termésével is saját törvényei szerint bánt: újrateremtő alkotásmódjának megfelelően alakította a 48-as dalokat. Ezzel magyarázható, hogy azonos alapú 48-as szövegek különböző stílusrétegekbe tartozó dallamokkal társultak (így például a legismertebb 48-as dalunk, a Kossuth Lajos azt üzente többféle dallammal él). A dallamok egyébként gyakran 1848-nál régebbi időkbe nyúlnak vissza (pl. Kossuth Lajos táborában két szál majoránna). Más esetben meg a korszakban keletkezett népies műdalok váltak később népdallá. Az ilyen műdaloknak a népdaltól eltérő, mesterkéltebb elemei a használat során lecsiszolódtak, sőt az új magyar népdalstílusnak is szoros részévé váltak (pl. Söprik a pápai utcát). Megint más esetben az új magyar népdalstílust képviselő, 1848-nál később keletkezett dallamhoz utólag kapcsolódott egy 48-as vonatkozású szöveg (pl. Gábor Áron rézágyúja, Kossuth lova megérdemli a zabot). Természetes az is, hogy az 1848--49-ben közszájon forgott dallamok egy része a hangszeres népzenének is szoros részévé vált. Annál is inkább, mert az 1848-49-ben keletkezett indulók szintén hatottak a zenei köztudatra (pl. Klapka-induló).

Történelmi eseményeinket illetően a néphagyományban 1848-49 emlékezete a legerősebb. Ennek illusztrálásaként gyűjteményünkkel arra szeretnénk rámutatni, hogy 48-as dalaink köre bővebb és színesebb annál, mint ahogyan eddig általában bemutatták. Gyűjteményünkben egy-egy dallamtípust általában igyekszünk több változattal bemutatni, s a terjedelem adta kereteken belül ízelítőt adunk a 48-as szövegeken kívüli egyéb szövegkapcsolódásokra is. Egy-egy dallamtípusnál megfigyelhető, hogy a 48-as vonatkozások a frissebb népzenei gyűjtésekben már jóval halványabbak az 1950-70 között kiadott szöveggyűjteményekhez, illetve a 20. század eleji népzenegyűjtésekhez (például Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtéséhez) képest. Ennek egyrészt az az oka, hogy alig folytak a témára koncentráló népzenegyűjtések, de oka az is, hogy egyre fogy az a generáció, mely szülei, nagyszülei elbeszéléséből még elevenen fel tudta idézni az eseményekhez fűződő dalokat.

Ezért arra törekedtünk, hogy válogatásunkban bőven szerepeljenek a század eleji gyűjtésekből, lehetőleg az akkori idős korosztálytól lejegyzett vagy hangfelvételen rögzített dalok. Annak a generációnak az énekei, akik időben még viszonylag közel voltak az eseményekhez, s akik a szabadságharcban részt vett apáiktól közvetlenül tanulhatták a dalokat, esetleg fiatalon harcolhattak a szabadságharcban.

A népzenegyűjtésekből származó dalokat (kottákat és hangfelvételeket) kiegészítik a korszakban nyomtatásban megjelent kottás kiadványok dallamai. A - részben hangszeres - dallamok egy része szintén megőrződött a szájhagyományban.

Gyűjteményünk összeállításakor nem törekedhettünk az események pontos időrendi követésére, hiszen a népdalok természetéből adódóan nem annyira a konkrét esemény megéneklése, mint az esemény erkölcsi tanulságának megfogalmazása a fontos. Az időrend követését a népdalok versei alapján egyébként a korábban megjelent különböző szövegfolklór-kiadványok már elvégezték. Az egyes dallamoknál azt is látni fogjuk, hogy az időrendiség a zene szempontjából nehezen is megvalósítható, hiszen egyazon szövegnek többféle dallama lehet, melyek különböző korszakokhoz köthetők. Mindazonáltal igyekeztünk tájékoztatást adni a dalok keletkezési idejéről.

Célunk volt, hogy a néhány dallamtípuson belül változatos és a típus sokrétűségét érzékeltető
változatokat mutassunk be. Felosztásunkban igyekeztünk zenei szempontokat figyelembe venni, de az anyag sokféleségénél fogva itt is tettünk engedményeket. Előfordul így, hogy a szövege szerint későbbi eseményre utaló népdal (vagy népies műdal) a kötetben előbb vagy később szerepel, mint ahogy a kronológia megkívánná. Válogatásunkban nem maradtunk a szorosabban vett népzenénél, hanem röviden kitértünk a katonazenekarok által játszott műzenei eredetű indulókra is. Ezekben a művekben gyakran felhasználtak a korszakban népszerű félnépi dalokat, melyeket szöveges indulóként szintén énekeltek. Olyan indulónk is van, mely a néphagyományban elsősorban szöveggel maradt fenn, noha eredetileg hangszeres kompozíciónak készült (Klapka-induló). A műzene is nyomot hagyott a nép szabadságharcos dalai, dallamai között.

Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának részlete szöveggel és hangszeres indulóként egyaránt a népzene részévé vált.Mit énekelt tehát a parasztság 1848-49-ben? Bizonyára énekelte a felsorolt dalokat és mellette sok mást. Főleg a Vörös vagy Piros bársony süvegem-et, melyet több, a 19. század első felében összeírt kéziratos kottás és szöveges gyűjteménybe feljegyeztek. Annál inkább énekelhették őket, mivel azok a népdalok a Rákóczi-kor üzenetét hozták, Rákóczi neve pedig a szabadságeszményt képviselte. A Tyukodi-nótát is bizonyosan énekelték, mert a szabadságharc leverését követően újból feljegyezték a következő szöveggel: Jaj már minékünk, magyar nemzetnek!

Senkit sem arra biztatunk tehát, hogy ezeket a népdalokat ne énekelje 48-as népdalként. A gyűjteménybe azonban (a Huszár gyerek... pótlólagos beillesztése kivételével) nem vettük be őket, mert a kevésbé közismert dalok bemutatására törekedtünk. Szeretnénk a homályba került, már-már feledett 48-as dalokkal bővíteni a repertoárt, ismert 48-as dalainknak pedig megmutatni tájegységeként eltérő, sokszínű arculatát. Szeretnénk, ha gyűjteményünket a kérdés iránt érdeklődők minél szélesebb körben forgatnák, főleg a fiatalok. Reméljük, hogy válogatásunk az iskolai tananyag bővítését is segíti. Ki-ki válogasson azonban a tudásszintnek megfelelően, tudatosítva, hogy népdalt vagy népies műdalt tanulunk-e meg. Ne okozzon gondot egy-egy március 15-i megemlékezés, s tudjuk azt is, hogy 48-as dalaink milyen eredetűek. Örülnénk, ha minél többet énekelnénk, s főleg együtt!