A szabadságharc népzenei emlékei

Az elmúlt évtizedekben 1848-49-cel kapcsolatban többen megállapították, hogy a folklórkutatók viszonylag későn kezdtek foglalkozni történelmi múltunknak, az egyes események emlékének megőrzésével, noha e témakörben olyan komoly előmunkák születtek, mint Kálmány Lajosé. Bár egyetértünk azzal, hogy "a magyar történeti népdalköltészet kivirágzása... a 48-as szabadságharchoz és Kossuth Lajos alakjához, a szabadságharc hőseihez és mártírjaihoz kapcsolódik" (Ortutay Gyula-Katona Imre), osztjuk Major Ervin (és nyomában Karch Pál) véleményét is, miszerint "a magyar szabadságharc zenéjének története ... zenetörténetünk egyik legelhanyagoltabb fejezete." A zenetörténeti kutatás mára sok mindent feltárt a korszak zenéjéből, elsősorban a katonazenekaroknak és a cigányzenészeknek a szabadságharcban betöltött szerepét illetően. Igaz, hogy a szabadságharc zenei szempontú - s azon belül népzenei - megközelítésére a 19. századvégi kezdeményeket leszámítva mindeddig nem került kellően sor. Pedig készültek 48-as kiadványok. Ezek azonban ellentmondásokkal terheltek.

A folklórkiadványok remek szöveganyagot közölnek, sokféle jegyzettel, de dallam nélkül. Dégh Linda sem publikált egyet sem, pedig kiemelte, hogy "Dalaink kivétel nélkül énekeltek; mint általában minden népdal, dallamuktól el nem választhatók". Más a helyzet a "48-as" kottás kiadványokkal, melyek általában a jegyzeteket is nélkülözik. Igaz, hogy többnyire nem tudományos, hanem közművelődési célokból készültek (pl. Együd Árpádé, Lükő Gáboré, Mathia Károlyé, Rossa Ernőé). Ez nem volna baj, de nem szerencsés, hogy a gyűjtemények egy-egy valóban 48-asnak nevezhető népdaltól eltekintve többnyire a szerkesztők ízlésének megfelelő válogatást tükrözve, ötletszerűen tartalmaznak különböző zenei és történelmi korszakokat idéző katonadalokat (leggyakrabban világháborús katonadalokat Ferenc József vagy Horthy Miklós neve helyett Kossuth nevével). Még ez sem lenne baj - hiszen a magyar népzene egyik alapvonása, a dallamok és szövegek egymással szabad társítása itt is érvényesül -, ha a különböző kiadványokban nem ugyanazok a dalok forognának, valamint ha az olvasó tájékoztatást kapna a dallamokról. A kottás kiadványokra is érvényes, amit Dégh Linda a szövegközlésekről ír: "Ugyanazt a vézna anyagot adták közre unos-untalan..., ezek terjedtek el széles körben..." Jó példa e tekintetben a Gábor Áron rézágyúja, mely egyértelműen az egymásból merítő gyűjtemények alapján vált "48-as" népdallá.

Ennek indoklására Dégh Linda két okot talál a 48-as kötetek egyoldalúságát illetően. "1. a népköltéskutatók általában nem ismerték el a népköltészet politikai anyagát ... E kérdés különben sem érdekelte őket. 2. A dalok politikai tartalma... a 900-as évek elejéig a 48-as eszmék, az emigrációban élő Kossuth, a 48-as párt eleven politikai tényezők voltak. ... A tudomány kutatói - kevés kivételtől eltekintve - féltek a költészetben is a nép politikai megnyilatkozásától." Ma ennél differenciáltabban látjuk az okokat. Ne feledjük, hogy Dégh Linda könyve a sztálinizmus idején jelent meg, s a bevezető tanulmány hangneme ellensúlyozta az elnyomatásról, szabadságvágyról szóló dalok üzenetét. Őszinte meggyőződés vagy bármi más alapján írta is a könyv ilyen jellegű részeit, a magunk részéről nem érthetünk egyet az okok magyarázatával. Egyrészt azért nem, mert ma sokkal inkább úgy látjuk, hogy a parasztság történelmi tudata nem olyan erős, mint amilyen mértékben ezt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka általában mutatja. Példa erre Kiss Lajos Gombos és Doroszló népzenéjét reprezentáló gyűjteménye. Ebben a 114. sz. alatt található Magyarok vagyunk, nincs szabadságunk... történelmi dallal kapcsolatban ezt írja Kiss Lajos: "Eljutott Doroszlóra is a nemzeti függetlenségért folytatott harcokra utaló, a múlt század első feléből származó osztrák-, illetve Metternich-ellenes műdal." Ugyanott a honfoglalásról szóló történelmi dalt a tanítótól tanulta a falu népe. A szabadságharcról sok emlék maradt, de ma már nehéz eldönteni el, hogy azért-e, mert a történések időben közel vannak hozzánk, vagy azért, mert a parasztságnak minden addigi történelmi eseménynél több köze volt 1848-49-hez. Valószínűleg mindkét tényezőnek szerepe van benne.

A másik ok a népzenetudomány történetével magyarázható. A népzenekutatás múltját illetően a népzenekutató elődök nevében elutasíthatunk minden olyan vádat, hogy azért ne gyűjtötték vagy kutatták volna a 48-as dalokat, mert a kutatók e dalok politikai visszhangjától féltek volna. Igaz, Dégh Linda nem kimondottan a nép zenéjének kutatóiról, hanem tágabban a folklór kutatóiról beszél. Először is tény, hogy a modern népzenekutatás legkezdetétől gyűjtötték e dalokat, másrészt Kodály Zoltánra nem volt jellemző a hatalomtól való megrettenés. Ha Kodály ennek a kutatási területnek a vizsgálatát látta volna a legfontosabbnak, valószínűleg elkezdi a munkát, és munkatársait is erre biztatja. Ám ebben az időben többek közt a Bartók Bélát népzenetudósként és zeneszerzőként egyaránt érő súlyos támadásokat kellett kivédenie, és csoportjával együtt fontosabb feladatoknak látott neki. Kodály ugyanis éppen a politikailag legnehezebb időszakra, 1950-re érte el, hogy vezetése alatt népzenekutatók egy szűk csoportja intézményes keretek között kezdhette meg működését a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjában.

A 48-as daloknak olyan mérvű gyűjtésére, mint amilyet a néprajzkutatók 1947-ben az 1948-as centenáriumra készülve végeztek, a népzenekutatók körében intézményes formában még nem is kerülhetett sor, hiszen a kevés számú népzenekutató akkor még egyénileg végezte munkáját, bár szellemi egységben. A Népzenekutató Csoport létrejötte után különböző sürgős feladatok kötötték le az erőket. Elsősorban a Magyar Népzene Tára című sorozat megindításával kapcsolatos teendők, s az egyes kötetek kiadási munkáinak megkezdése, ahhoz a dallamtipológia kidolgozása, a régi stíluson belüli különböző stílusrétegek differenciálása, a rokon- és szomszéd népi, illetve tágabb európai összehasonlítás, a zenetörténeti és műzenei kapcsolatok feltárása, a földrajzi területek "fehér foltjai"-nak csökkentése népzenegyűjtésekkel. Mindezek elvégzése mellett nemigen volt kellő energia a szóban forgó anyag kutatására.

A téma részletes kutatásának hiánya mégsem ilyen külső okokból, hanem elsősorban magából a 48-as anyagból következett. Hiszen az egyes dalok adatai mutatják, hogy a népzenekutatók az 1950-es évek elején is gyűjtötték a szabadságharccal kapcsolatos zenei emlékeket, csak éppen nem legsürgősebb feladatként. Ez tehát a harmadik ok, amiért viszonylag szűk a népzenei gyűjtemény 48-as dallamanyaga. Ahogy már utaltunk rá, a szájhagyományban élő 48-as dalok egy jelentős része félig vagy teljesen műzenei eredetű, de a parasztság körében is elterjedt dallamokból áll. A dallamvilág felől nézve ez nemcsak úgy értendő, hogy az 1848-ban, illetve közvetlen azt megelőzően keletkezett műdalok egy része népdallá vált (pl. Kitették a holttestet az ablakra → A toronyból sárga-fekete rongy lóg, Magasan repül a daru → Most nyílik a szelíd rózsa bimbója), hanem úgy is, hogy az események hatására keletkezett műszövegek a régebbi korszakok műzenei hatásairól tanúskodó, de már a népzenei hagyományba bekerült dallamanyagra épültek rá. Így pl. az aradi vértanúkról szóló Lévay-vers (és Erkel Hunyadi-nyitánya is) egy francia induló-típusú, a 19. század eleji műdalaink, valamint hangszeres indulóink közt forgó dallamhoz csatlakozott.