A szabadságharc népzenei emlékei

Szerb Antal írja az olvasó üdvözléseként Magyar irodalomtörténet című könyve előszavában: "A közös kultúra, a közösen átélt emberi értékek tarthatják csak össze a sokfelé szétszórt magyart. Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzések és gondolatok egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le: kultúrát. Minden történetírás, minden szellemtudományi munka legfőbb célja ma kulturális lojalitásra nevelni. Amíg kultúránkhoz hűek vagyunk, önmagunkhoz vagyunk hűek." (Szerb 1934./⁵1972: 27.)

Különösen érzi Szerb Antal szavainak súlyát a népi kultúra - azon belül a népzene - kutatója, hiszen a magyar népzene kutatása mindjárt modern korszakának elindulását követően (1905) alig egy évtized után kisebbségi kutatássá is vált. Az 1848-as hagyományokhoz - köztük kiemelkedően a Kossuth Lajos személyéhez kapcsolódó népdalok első népzenei hangfelvételei is - elsősorban a később kisebbségi sorsba kényszerült falvak lakói körében készültek (illetve a helyszínen kottával leírt népdalok tőlük származtak). Ennek az a magyarázata, hogy az első (többnyire fonográfos) gyűjtések kezdetben főleg a peremterületekre irányultak, abból a megfontolásból fakadóan, hogy a távolabbi elzárt részeken feltehetően régebbi hagyomány őrződött meg. A megindult gyűjtőmunka igazolta Bartók Bélának, Kodály Zoltánnak (sőt részben már Vikár Bélának) ezt az elképzelését. Az I. világháborúig a peremterületeken összegyűjtött népdalkincs viszont hamarosan magyar kisebbségi népzenei gyűjteményévé vált, hiszen éppen a később elszakított részekről került ki. Kodály mátyusföldi, Vikár Béla és Kodály zoboralji, Bartók, Kodály, Lajtha László és Molnár Antal Ipoly-menti, Kodály, Lajtha Gömör megyei, valamennyiük székelyföldi és Kodály bukovinai gyűjtéseihez hozzátehetjük Garay Ákosnak a szlavóniai Kórógyon összegyűjtött anyagát. A gyűjtők közt nem feledkezhetünk meg az erdélyiekről, mindenekelőtt  Seprődi Jánosról, aki a Maros-Torda megyei Kibéden folytatott feltárásokat, s Bartók tanítványáról, Balabán Imréről, aki 1912-ben Kolozs megyében gyűjtött. A 19-20. század fordulóján viszonylag rövid idő alatt összegyűlt nagy mennyiségű anyag mindjárt kezdetben azt is igazolta, milyen meghatározó eseménye volt a magyarságnak a szabadságharc, mely erős nyomot hagyott emlékezetében, különösen Kossuth Lajos személyét illetően.Falusi cigánybanda játékát rögzítő jelenleg ismert első hazai fonográffelvételünk is éppen a szabadságharcra és Kossuth Lajosra való emlékezésnek köszönheti véletlen létrejöttét. A hang (és egyben fénykép-) felvétel 1900. március 15-én készült az Udvarhely megyei Medeséren, s az eseményről a Székelyudvarhely című lap 1900. április 18-i száma tudósít. Ebből kiderül, hogy Vikár Béla székelyföldi gyűjtőútja során Medesért is útba ejtette. Már az előző napra tervezte odaérkezését, útjában azonban hátráltatta a hirtelen téliesre fordult idő (a havazás miatt megközelíthetetlenné vált 8-10 környékbeli faluba el sem jutott). Így éppen akkorra érkezett meg március 15-én a hóviharban - a tudósítás szerint könnyű, tavaszias öltözetben -, amikor emlékünnepséget tartottak. Az ünnepségen Balogh János prímás és bandája működött közre, mely többek közt a Kossuth-nótát játszotta. Vikár Béla nemcsak rögtönzött megemlékező beszéddel kapcsolódott be az ünnepségbe, hanem gyűjtőként sem vesztegette az időt: mindjárt felvette a három tagból álló banda játékát.

Ez a gyűjtési adat az időpontok véletlen egybeesésének köszönhető, hiszen 48-as dalaink nem tartoznak az alkalomtól függetlenül, bármikor énekelhető népdalok közé, sőt a felülről irányított kultúrpolitika évei alatt sokszor meg sem szólalhattak nyilvánosan, különösen a határainkon kívül. 1948 után pedig az énekesekre való tekintettel a kutatók sokszor jobbnak látták, ha nem kérdeznek 48‑as dalokat. Ha pedig kérdeztek, előfordult, hogy az előadó megtagadta, vagy megkerülte a választ. Jó példa erre egy 1955‑ben 64 éves, a Csallóközből kitelepített férfi esete, aki az aradi vértanúkról szóló Szomorúan süt az őszi nap sugara kezdetű szöveget nem engedte leírni a gyűjtőnek, "mert ez most tilos". Az előadó a kitelepítés során bizonyára átélt már néhány megfélemlítést, s nem kívánt egy ének miatt bajba kerülni. Egy, a Délvidékről származó legfrissebb gyűjtési adat szerint egy kocsmai mulatozás után szerbek jelentettek fel egy magyar férfit, amiért az nyilvánosan eldalolta a Kossuth-nótát. A bírósági tárgyalásra a kocsmárost is megidézték mint tanút. A kocsmáros honfitársának se akart ártani, de magát se akarta hamis tanúzással bajba keverni. Ezért arra a kérdésre, mit énekelt a férfi, hamarjában költött valamit a Kossuth-nótára, s azzal zárta az éneket, hogy "Éljen Alexander király! Éljen Szerbia!" Így megszületett a felmentő ítélet, hiszen Szerbiát éltető dalt már szabad volt énekelnie (Bodor Anikó-Németh István gyűjtése 2000. március). Népzenegyűjtő útjaimon magam is tapasztaltam (főleg a szlovákiai magyarok körében), hogy 48‑as népdalok és a Rákóczi‑induló iránti érdeklődésemre az addig legsegítőkészebb előadó is gyanakvóvá és óvatossá vált, és csapdát sejtve sietett kitérni a válasz elől. Így volt 1989-ben például a volt Abaúj-Torna megyei Szesztán az egyik 71 éves, a többinél is félősebb asszony, aki csak halkan, mondóka-szerűen merte elmondani a Kossuth-nóta szövegét. Persze azért akadtak olyanok is, akik az ismeretlen gyűjtő előtt is merték vállalni magyarságukat. Nagyidán 1988-ban Csályi Andrásné Gál Mária (sz. 1914. Szűrte Ung m.) énekelte a Kossuth-nótát, a következő sorrendben: 1. versszak: Esik eső karikára 2. versszak: Kossuth Lajos íródeák 3. Kossuth Lajos azt üzente.  1989-ben a 84 éves Gonosz Ferenc cimbalmos Rozsnyórudnán (volt Gömör-Kishont m., Rudná SK) kisebbségi sorban is példát tudott mutatni a magyar identitástudat ápolására. Ő mint kivándorlók gyereke Amerikában született, s még gyermekként visszatért szüleivel az óhazába. 1930-40 közt bányászként dolgozott Belgiumban, a kisebbségi létről tehát bőven voltak tapasztalatai, s korára való tekintettel sem lehetett könnyen megfélemlíteni. (Az általa énekelt Kossuth-nóta leltári jelzete az MTA ZTI-ben: AP 16 391/o₂). 1. kotta

Az 1990-es politikai fordulat természetesen ebben is változást jelentett. S hogy a határokon túli magyarok mennyire nem felejtették el e dalokat, azt jól bizonyítja 1997‑es zoboralji és gömöri gyűjtőutam, amikor az előadók már bátran vállalták a 48‑as dalok, köztük főleg a Kossuth-dalok eléneklését is.

Térjünk is rá a Kossuthhoz kapcsolódó népdalok bemutatására! Megjegyzést érdemel, hogy a témával kapcsolatban (különösen a szövegfolklór területéről) jelentős mennyiségű szakirodalom áll rendelkezésre (l. az irodalomjegyzéket a legszorosabban idetartozó munkákról), ezért e helyen csak rövid összefoglalást adunk a határainkon túli magyarság Kossuth-népdalemlékeiről. Kossuth a független és önálló polgári nemzetállam megteremtését célzó eszméivel, valamint személyes varázsával már 1848 előtt gyorsan utat talált a magyarsághoz, köztük a nyelvet sem ismerő idegenekhez. (Az utóbbiak közül két muzsikus művet is írt hozzá: Doppler Ferenc: Kossuth-induló 1847, Müller József: Négy magyar-hadi induló első tétel Kossuth-induló 1848 kora tavasz). Kossuth hívó szavára önként mozdult meg és ragadott fegyvert az ország. A személyéhez fűződő, 1848-49 során keletkezett, később népdallá vált dalok is az egész nemzet érzését fejezték ki, melyeket egy emberként dalolt többféle társadalmi réteg. A szabadságharc emléke rövid ötven év alatt mélyen beépült a parasztság kultúrájába, legerősebben zenéjébe, de nyomot hagyott más népköltészeti (pl. legenda, monda) és népművészeti alkotásokban (fafaragás, kerámia, textília stb.) is. A sokévszázados jobbágysorban élő parasztság a szabadságharchoz fűződő emlékek közül legszebben Kossuth alakját őrizte meg dalaiban, történeteiben. Nevét a hősöknek kijáró tisztelettel sokféle formában foglalta dalba, hiszen Kossuthot érezte igazi vezéralakjának, tőle remélte saját és hazája sorsának jobbrafordulását. Ezért áldja meg a Kossuth-nótában e szavakkal: Valahány csepp esik rája / Annyi áldás szálljon rája!, s áldást kér még vele együtt a magyar nemzetre is, mint például egy Kiss Lajos által 1960-ban gyűjtött szlavóniai (kórógyi) változatban: Isten áldja meg a magyart / Tartson élte, míg e föld tart! (l. Tari 1998. 6. kotta).