A szabadságharc népzenei emlékei

A korabeli hírnek mégis hihetünk - néhány nap eltolódással. Brassóban 1849. június 14-én Bem Józsefet "Este zenével, énekkel és a' város kivilágításával tisztelték meg..." 1849 tavaszán több helyen megemlékeznek a márciusi forradalom egy éves évfordulójáról. Debrecenben a Zilotti karmester vezette Zanini-katonazenekar 1849. március 15-én Mészáros Lázár hadügyminiszter jelenlétében "nagy hangversenyt adott", melyen "A' hallgatók megtömték a termet". Egerből pedig a következő híradást teszik közzé: "Tavaszutó utolsó ... vasárnapon ültük meg nemzeti függetlenségünk dicsünnepét ... a városi nemzetőrség, megyei guerillacsapat 's polgári és hadi tisztek, papok 's Zanini ezredbeli zenekar tisztelgése közben..." Cigányzenészek - teljes zenekarok - szintén részt vesznek a szabadságharcban, amit Sárosi Bálint azzal magyaráz, hogy csupán kenyéradó gazdáikat követték. Pityó József felvidéki prímás Görgei csapatában szolgált, s Dombi Marci is beállt a nemzetőrök közé 16 tagú bandájával. A debreceni Boka Károly is hitet tett a szabadságharc ügye mellett: A Batthyány-kormány által elsők között felállított 10. honvédzászlóalj - melynek toborzási körzete Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Máramaros és Bihar megye valamint a Hajdú kerület volt -, 1848. "július 28-án Boka Károly cigánybandájának zeneszava mellett" indult el Szolnokon át Szegedre. Betyárjaival részt vett a szabadságharcban Rózsa Sándor is, akiről az egyik legtermékenyebb ponyvavers-író, Putnoki József még 1848 folyamán verset adott ki.

Jóformán a szabadságharc végéig vannak zenés-fáklyás felvonulások. Ilyenről 1849 májusából Győrből van adatunk. A város földrajzi helyzeténél fogva többször cserélt gazdát a szabadságharc alatt. 1849 májusában az osztrákok a tavaszi hadjárat sikeres ütközeteit (Hatvan április 2., Isaszeg április 6., Vác április 10., Nagysalló április 19.) látva elrendelték Pest kiürítését és a csapatok visszavonulását Pozsonyig, Győrön keresztül. A város ünnepelt, s mindennaposak voltak a zenés-fáklyás felvonulások, "Kossuth, Klapka, Pöltenberg, Kmetty és Zichy Ottó éljenzése".

A harcba indulókat, illetve a csatatereken harcolókat Kossuth híres szónoklatain, Petőfi és Arany megzenésített költeményein kívül a Rákóczi-induló, Erkel Hunyadi László című operájának Meghalt a cselszövő... kezdetű részlete, Müller József és mások indulói, népdalok, népies műdalok és természetesen az otthon maradottak biztató szavai lelkesítik. Az ő eszmei közösségvállalásuk legalább olyan ösztönző erő, mint a szónoklatok, a vers és a zene. Miháltz Eleknek írja felesége, valamint édesapja:

"Sz.(ilágy) Somjón 14dik Márczi(us)/1849

Kedves férjem! leirhatatlan örömmel vártam jó édes Atyam neve napjat remélve hogy ott veled talalkozni fogok de hijába ezt nem engedék a' körűlmények és meg kell nyugodni rajta - adjon az Isten erőt karjaidba és jó egészséget hogy én a győzelem koszoruját fejedre téve bűszkén mondhassam a' világnak hogy az én férjem is harczolt a haza szent ügye mellett a mely szentűl hiszem hogy meg is fog lenni óh mily nagy lesz örömünk majd a viszontlátaskor előre elképzelem a' midőn én kedves kis leányommal elődbe mehetek addig pedig amég azon ohajtvást kedves idő eljön gondolatomba 1000 csokollak vagyok hóltig hiven és igazán szerető nőd Bod Anna.

Edes Fijam! Az Isteni gondviselés eránti végzéseibe látom azt bésorolva, hogy te is a' kedves haza szabadság hartzába részt végy - bízzál azért teljes hittel benne, s hidd el hogy erdemlett jutalmad meg nyerésével fog ő tégedet, a mü, és kedves Családod köribe vissza vezéletni ... Ezzel Isten oltalmába ajánlak. Edes Atyád M. E. (idősebb Miháltz Elek)."

A városokban és falvakban igyekeznek megszokott dolgaikat végezni. Azokban a városokban, ahol van zeneélet, a koncertek bevételét a sebesültek javára ajánlják fel. Kolozsváron 1849. február 11-én "a Házi Zenekör nyilvános hangversenyt adott a Kolozsvárra menekült enyediek segélyezésére." Ungváron 1849. május 17-én "estve hangverseny ... tartaték a' sérültek számára ajánltatván a' bejött öszveg. A' nép ... az utczákon fel alá járva, nemzeti dalokba függetlenségünket hirdeté..."

A túlerővel szemben azonban mindez kevés. S már a harcok kezdetén vannak halottak. Az Aradi Közlöny jelenti, hogy a Trencsén megyei nemzetőrökből "kettő esett el, egyikük... az ágostai orgonamester Zsarnovitzky" (a trencsini orgonista megüresedett állását hamarosan meg is hirdetik 1848. 151. sz. XI. 8.). Sokan fogságba esnek. A harcok alatt osztrák fogságba esett, börtönökben sínylődő 48-as magyar honvédek életéről nagyon keveset tudunk, különösen zenei vonatkozásban. Barsi József, az egyik visszaemlékező viszont éppen azért tartotta fontosnak összeírni emlékei közt a fogságban énekelt dalokat, mert az nyújtott számukra vigaszt, az tartotta bennük a lelket. A laibachi (Ljubljana) várban 1849. május 5. és július 22. között raboskodó, túlnyomórészt 25-40 év közötti honvéd éneke - mint írja - gyakran megtörte a laibaichi vár csendjét. Hetvenhat "népdalt" (főleg népies műdalt) ír össze, a kor népszerű dalait. S míg a különböző társadalmi rétegből való honvédek - három gróf, négy pap, négy ügyvéd, három tisztviselő, két mérnök, három művész, egy nyomdatulajdonos, egy technikus, egy közhonvéd és hat iparos - dalolással igyekeznek vigasztalni magukat, a magyar sereg ereje fogyóban van. Pedig még 1849 nyarán is akadnak újabb önkéntesek. Miháltz Elek - ekkor már őrnagy - írja feleségének a szülőfalutól távolabb tanuló ifjabbik sógoráról, akit az őrnagy a csapattal vonulás közben meglátogatott: "Miklos, a házi gazdája állitása szerént minden modon katonának akarna állani, de én ő nékie szorossan meg parancsoltam, hogy aztat éppen ne tegye, mert ő egy gyenge gyermek." Egy olyan katona írja ezt, kinek legnagyobb bánata, hogy csak tartalékos tiszt, s aki alig várja, hogy megmutathassa erejét az ellenségnek. Felesége legközelebb a következőkről tudósítja: "Miklos az én testvérem is katona most a múlt napokban beszéltek vele Bályogi emberek Húnyadon ... és én nem bánom, s mondja a testvérem hogy Atyam se bánja és hogy a másikra mindég haragszik hogy mért nem megyen ő is de az nagyon gyáva félénk... Báró Húszár most ment fel Pestre a' mint hallottam talán be fogja magát soroztatni a honvédek közé."

1849 nyarán Petőfi Sándor édesapja is így nyilatkozik: "Eddig különös vágyásom volt a harcra, de most már tiz annyi van... Csak az isten egészséget adjon, nem maradok itthonn" - idézi édesapját Petőfi.

Hiába Bem tábornok sok győzelme - mellyel kapcsolatban így ír Bod Anna 1849 március 27-én: "este 9 órakor éppen most jövök haza jó szűleidtől és leg nagyobb örömmel hallottam az újságból hogy már az egész erdély meg van tisztítva az elensegtől hála a minden ható Úrnak és Ditső babér az öreg Bem fejére; mostmár mondhatom édesem hogy oly nyugodt vagyok látva azt hogy magyar dolgaink jobb fordúlatokat vettek". Az osztrák és a segítségül hívott orosz túlerővel szemben tehetetlen a magyar hadsereg, s hamarosan bekövetkezik a világosi fegyverletétel.

A szabadságharc bukása körüli időből érthető módon a zenei dokumentumok száma is kevesebb, mint a forradalom kezdetéről. Két adatunk is van azonban az orosz csapatok Győrbe dob és sípszó melletti, illetve Pestre történt bevonulásáról. A Pestet megszálló orosz csapatokat kísérő katonazenészekről Mátray Gábor ír, aki ezúttal nemcsak a pontos tényeket rögzítő tárgyilagos szemtanú. Ennek a résznek a leírásakor kibújik belőle a muzsikus, s részletes leírást ad az oroszokról. Említi a katonák szokatlan énekeit, leírást ad a kisebb és nagyobb zenekarok hangszer-összetételéről, külön is ír egyes hangszerekről, a szokatlanokat rajzzal illusztrálja s jellemzi a játszott zenéket.