Ezer esztendeje annak
A szabadságharc népzenei emlékeit bemutató könyvünk címadó dalát: Magyarország nagy vitézség / Körülfogta az ellenség Kodály Zoltán gyűjtötte Arany János szülőfalujában, Nagyszalontán. (Saját gyűjtését megelőzi egy másik, Kászonújfaluból, melyet Róka Ádámné énekelt: Addig ültem a tűzhelën.)
A visszaemlékezések szerint 1848-49-ben újból énekelték a korábban már ismert dalt. Hegyesi Márton azt írja, hogy az egész zászlóalj rágyújtott arra a nótára, "a melylyel a diadalmas harczokból visszatérni szoktak." Első ismert kottás feljegyzése egy hangszeres csárdás, mely kb. 1849-ből való. Dégh Linda - valószínűleg szintén a visszaemlékezések alapján - 1848 decembere és 1849 februárja közé teszi keletkezésének idejét. A 19. századi kéziratos feljegyzések közt Elbusultam én magamat szöveggel találjuk meg Almási Sámuel gyűjteményében (IV. 52. sz.), melyet Bartalus István lemásolt saját kéziratába (441. sz.) Színi Károly kiadványában is szerepel (54. sz.). A dal 3-4. sora (más szöveggel) szintén megvan Tompa Mihály kéziratos kottás gyűjteményében.
A 19. század második feléből több hangszeres feldolgozását ismerjük, melyeket a teljesség igénye nélkül sorolunk fel: Debreczeni csárdás, Németh János (később Szentirmay Elemér): Éljen az alkotmány! (1848-1850 körül, megjelent: 1861), Farkas Miska: Aszódi emlék. Csárdás. Zongorára szerzé (2. sz.; 1851-52 körül, megjelent J. Treichlingernél).
A népi változatok viszonylag egységesek, bár vannak a főalaktól eltérőek. Előadásmódban színesek, a parlandótól a feszes giustóig, tempóban a lassútól a viszonylag gyors, katonainduló típusig terjednek. Az új magyar népdalstílus irányába közelítő változat is akad, mely a második sorban az A sor ismétlése helyett kvinttel magasabbra helyezi a dallamot (A5).
A katonaságnál később is énekelték ezt a műdalt, a kopácsi változat előadója pl. a háborúban "a(z 19)15-ös évben" tanulta a katonaságnál, de ilyen használatra utal a balozsamedgyesi változat is.
Magyarország nagy vitézség,
Körülfogta az ellenség.
Sírnak benne, rínak benne sok jó anyák,
Kinek a harctérre vitték el a fiát.
Változat:
1. Édesanyám rózsafája,
Engëm nyíllott utoljára.
Bár sohasë, bár sohasë nyillott volna,
Jobb lëtt volna, maradtam volna bimbóba.
2. Ősi község hirës község,
Körülvëtte az ellenség.
Sírnak benne, sírnak benne a lejányok,
Októberben mind elgyünnek a huszárok.
3. Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják, most akarják kiirtani,
De az Isten, a jó Isten nem engedi.
1. Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják az írigyek kiirtani,
De az Isten, a jó Isten nem engedi.
2. Asztalos csinálj koporsót,
Egy egész ezrednek valót.
Piros vérrel, vérbetűvel írd rá eztet:
Itt nyugszik a százegyedik gyalogezred.
Szövegvariáns:
1. Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják az irigyek kiirtani,
De az Isten, a jó Isten nem engedi.
2. Asztalos készíts koporsót,
A magyar nemzetnek valót.
Fejfájára vérbetűvel írjasd eztet:
Itten nyugszik az elárult magyar nemzet.
1. Búsulok is, bánkódok is,
Ráfér énrám, ha sírok is.
Mind a világ, egész világ rólam beszél,
De jazt mind elfújja ja szél, fújja ja szél.
2. Në félj pajtás a haláltól,
Az ellenség golyójától.
Háborúban szép a halál, szép a halál,
Gyáva jakit itthon talál, itthon talál.
3. Elmënnék én katonának,
Ha kötéllel nem fognának.
Ugyan kinek, ugyan kinek vóna kedve
Gyöngyélethëz erőtetve, erőtetve.
4. Szenvëdés katona dóga,
Sok az ura, szëgény szóga.
Ëgyik lába a békóba, a békóba,
A másik mëg koporsóba, koporsóba.
A gyűjtö feljegyzése:
1849-ben Miskolcon tanulta a dalt egy 35-40 éves gazdától.
1. Elbúsultam én magamat,
Sajnálom az galambomat.
Pedig akármére- mére- mére járok,
Olyan igaz, hív szeretőt nem találok.
2. Amott egy hegy messze látszik,
Az én rózsám mással játszik.
Játszhatik már az éntüllem, én nem bánom,
Sok utána való járásim sajnálom.
Szövegváltozat:
1. Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják kiirtani, kiirtani,
De az Isten, a jó Isten nem engedi.
2. Ne félj pajtás a haláltól,
Kutya német golyójától.
Harczban dicső szép a halál, szép a halál,
Szégyen akit ágyban talál, ágyban talál.
3. Asztalos készíts koporsót,
Egy egész nemzetnek valót.
Vér betűkkel írd rá eztet, írd rá eztet,
Itt nyugszik a magyar nemzet, magyar nemzet.
Káldy Gyula megjegyzése szerint a 3. versszakot 1849 végén énekelték.
1. Győr városa hires község,
Körülfogta az ellenség.
Sírnak benne, sírnak benne a lë(j)ányok,
Hogy elvesznek, mind elvesznek a huszárok.
Sírnak benne ... ismétlés
2. Ne sírjatok győri lányok,
Nem vesznek el a huszárok.
Nem vesznek el, nem vesznek el a huszárok,
Októberben mind elgyünnek a huszárok.
Ezër esztendjë annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják, most akarják kiirtani,
De jaz Isten, a jó Isten nem engedi.
Szövegváltozat:
Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Rab-békókkal, rabláncokkal megláncolták,
De őseink vaskarjával szétszaggatták.
1. Sátorkaróm le van verve,
Köpönyegem ráterítve.
Köpönyegem, köpönyegem a sátoron,
Sirat engem édes, kedves kisangyalom.
2. A nagy ágyuk szépen szólnak.
Apró fegyverek ragyognak.
Szurony szegez, kard megfordul a kezemben,
Piros vérem kiomlik a csatatéren.
3. Jön egy orvos, azt kérdezi,
de Mond(d) meg fiam, mért foly véred;
Orvos úrnak megjelentem a bajomat,
Csak azt mondja, magyar fiúk kitartanak.
4. Ne félj fiam, nem halálos,
Leszel te még szabadságos!
Bekötöm a, bekötöm a sebeidet,
Isten után megmentem az életedet.
1. Sátorkaróm lë van verve,
Köppönyegëm ráterítve.
Köppönyegëm, köppönyegëm a sátoron,
Sirathatsz már édes-kedves kisangyalom.
2. A nagy ágyuk szépen szólnak
Apró fegyverëk ropognak.
Fejem fölött, fejem fölött kard megfordul,
Piros vérem, csatatéren földre csordul.
1. Megért a brassai szilva,
Elment szegény magyar sírva.
De visszagyün, de visszagyün még valaha,
A németnek, a németnek bosszujára.
2. Elbusulom én magamat:
Itt kell hagyni galambomat!
De én akármőre járok, mőre járok,
Ilyen igaz szeretőre nem találok.