A toronyból sárga-fekete rongy lóg
A 48-as szövegű népdal a 19. században keletkezett, Kitették a holttestet az udvarra kezdetű népies műdalból vált népdallá. A Kitették a holttestet az udvarra a Tündérkastély című népszínműben 1833-ban szólalt meg először. A toronyból sárga-fekete rongy lóg kezdetű vers szerzője ismeretlen. A vers keletkezését Dégh Linda közvetlenül a világosi fegyverletétel előtti időre teszi. Major Ervin szerint e dal a Honnan jössz te oly leverten bús pajtás-sal együtt Nyizsnyay Gusztáv szerzeménye, erre azonban nincs megbízható adatunk.
A népzenei gyűjteményben van a dallamnak Honnan jössz te oly leverten szövegű változata is. Dégh Linda közlésében pedig egy hosszú versen belül mindkét szövegrésszel találkozunk. A Kitették a holttestet dallamhoz kapcsolódó sokféle szöveg közt két Petőfi-verset is találunk: Hegyen ülök, búsan nézek le róla, A virágnak megtiltani nem lehet.
Bárki is a vers szerzője, egyszerű, népies szókészletet és a népzenében otthonos 11-es szótagszámot használt, ami lehetővé tette, hogy a vershez többféle dallam kapcsolódjon. Az osztrák csapatok győzelmeiről tanúskodó szomorú látvány pedig feljegyzésre kívánkozott. Mátray Gábor a Nemzeti Múzeum őre, aki a zűrzavaros hónapok alatt sem hagyta el őrhelyét, az eseményeket követve rendszeresen feljegyzi naplójába, mikor, hol tűzik ki az osztrák zászlót Pest-Budán. 1849. július 13-án ezt írja: "Ma délelőtt a Városház tornyára felvonatott a sárga-fekete zászló", majd tíz nap múlva: "Ma délelőtt tűzetett fel a Museumra is a fekete-sárga zászló". Mint az 1850 utáni népdalkiadványok tanúsítják, a szabadságharc bukása után az eredeti népszínmű dal: "Kitették a holttestet az udvarra / Nincsen aki ráborulva sirassa" is közszájon forgott, s vele mindenki a magyar szabadság elvesztését siratta.
1. A toronyból sárga-fekete rongy lóg,
Alatta ja sok magyar nép csak úgy zúg.
Kérdik egymást: Sej, atyafi, mi újság?
- Elment Kossuth, megbukott Magyarország!
2. Három sírhalom a temesi vár alatt,
Ugyan, pajtás, ki is nyugszik az alatt?
Állj meg ott és mondj el egy miatyánkot,
Apád, hazád, testvérbátyád nyugszik ott.
1. Harangoznak, tán valakit temetnek,
Fehér lányok zöld koporsót emelnek.
Zöld koporsó, aranyozott szemfödél,
Rá van írva: nem igazán szerettél.
2. Kitették a holttestet az udvarra,
Nincsen, aki végig-végig sirassa.
Most látszik, hogy ki az igazi árva,
Sënki nem borul a koporsójára.
3. A toronyba fekete zászló lobog,
Környöskörül de sok kislány ácsorog.
Kérdik ëgymást: ugyë, pajtás, mi ujság?
Mëghalt Kossuth, gyászba van Magyarország!
1. Szerencsétlen volt mostan a gyakorlat,
Tizenhárom huszár a vízbe fulladt.
Őrmester úr a hídról parancsolta:
Menjenek át kérem, a tulsó partra.
2. Tizenhárom huszár ja vízben maradt,
Nem jó ment nekik a komandó-szózat.
Ó, ellenség, mért voltál oly hűtelen,
Mért zavartál a víznek oly nagy éjben?
3. Kedveseink odahaza gyászolnak,
Gyermekeink, jaj, be nagyon siratnak.
Eszekbe jut, hogyha nagy vizet látnak:
Hol van hullája az édes atyánknak?
4. Vagy a Duna vagy a Tisza vizibe,
Onnan viszi őket a nagy tengerbe.
De én nem szállhatok a fenekire,
Csókot nem adhatok hervadt kezére.
5. Jaj, Istenem, bárcsak én azt tudhatnám,
Hogy hova lett az én kedves jó atyám.
Könnyebb volna csak még egyszer láthatnám,
Meghót testét koporsóba zárhatnám.
Szöveg- és dallamváltozat:
1. Honnan jössz te oly leverten bús pajtás,
Egyik szemed mért sír jobban, mint a más?
És arcodon métt látok oly bánatot,
Mintha elmúlt volna tán a világod?
2. Sírok pajtás, sírni fogok örökre,
Míg élni hagy a jó Isten kegyelme.
Világosról hozom e nagy bánatot,
Mert hazánknak ott egy mély sír ásatott.
3. A nap éppen ott akkor alkonyodott,
Világosi mező egész vérbe volt.
Mintha sírt volna az Isten maga is,
Hogy a földön nem marad egy magyar is.
4. Mi, kik híven harcoltunk a hazáért,
Készek voltunk halni a szabadságért.
Fegyverünköt leraktuk a muszkának,
Mert engedtünk Görgei parancsának.
Hegyen ülök, búsan nézek le róla,
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben lassú patak tévedez,
Az én fáradt életemnek képe ez.
1. A virágot megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljon, ha eljő ja kikelet.
Kikelet a lány virága, szerelem,
Késő ősszel virítani már nem lehet.
Kikelet a lány virága, szerelem,
Késő ősszel virítani kénytelen.
2. Ha tudtam vón, hogy másnak vár csókjára
Tündérarcod könnyben úszó rózsája.
Bujdosója lettem vón e világnak,
Vagy odadnám magamat a halálnak.
Szövegvariáns:
Gyásztemetőm ajtaja kitárva áll,
Hol jutalmam egy keserves kínhalál.
Jer, ölelj meg utoljára szép arám,
Emlékezzél néha-néha még reám.