Az aradiak nótája - az aradi vértanúkról szóló ének
Az aradi vértanúktól szóló vers Lévay József: Aradi nap című költeménye, mely ponyvanyomtatványok útján került a nép közé. Emlékeztetőül soroljuk fel a hős tábornokok nevét és születésének évét (kivégzésük sorrendjében): Dessewffy Arisztid (sz. 1802), Lázár Vilmos (sz. 1815), Schweidel József (sz. 1796), Kiss Ernő (sz. 1799), Poeltenberg Ernő (sz. 1813/1814), Török Ignác (sz. 1795), Láhner György (sz. 1795), Knezic Károly (sz. 1808), Nagysándor József (sz. 1802), Leiningen-Westerburg Károly (sz. 1819), Aulich Lajos (sz. 1793), Damjanich János (sz. 1804) és Vécsey Károly (sz. 1807).
A ponyvanyomtatvány dallam nélkül jelent meg, ám már a darab terjedésével kapcsolatos első híradások énekelt dalról szólnak. A ma - és a jelek szerint kezdettől - a szövegre húzott, igen egyszerű, szekvenciázgatásból álló dúr dallamot Pálóczi Horváth Ádám saját dallamaként jelzi 1813-as gyűjteményében; Vissza mars a francoknak.
Ám Pálóczi szerzőségét már a 19. században megkérdőjelezik. Káldy Gyula - aki egyébként a Rákóczi-kor zenei hagyománya és a Kossuth-dalok kapcsán is olyan szívesen színezte ki és toldotta meg saját fantáziájával a valóságot - most az egyszer közel jár a valósághoz, amikor azt mondja, hogy Horváth Ádám bizonyosan csak kicsit megzsinórozta melódiáját. Tény, hogy a dallamot már az 1800-as évek elejéről, még 1813 előttről ismerjük. Az 1800-1834. közötti időből való kottás kéziratokban pedig több ízben is találkozunk a darabbal, általában induló formájában. Káldy francia indulónak véli a dallamot, s induló funkciójáról, lakodalmi menet kíséreteként a 19. században a zenetörténész Bartalus István is szól. Ő egyben a dallam széleskörű elterjedtségét és népszerűségét is hangsúlyozza 1869-ben: "Országos ünnepélyeken nagy zenekarokkal, családi körökben gitár kísérettel, minden mulatságban, nászkíséret alkalmával, hol czigány is szerepelt, szóval úton-útfélen zengedezett".
Az a dallam, amelyre az aradiakról szóló Lévay-verset dalolják, a néphagyományban lakodalmi funkcióban élt még nem olyan régen is: a menyasszonytánc dallama volt, főleg az Észak-Dunántúlon, a Csallóközben és a Mátyusföldön. Gyors, lendületes tempójú előadás kapcsolódott hozzá. (Így dolgozta fel Liszt Ferenc is VI. magyar rapszódiájában, melyben a 4. téma.) Huber Sándor kiadványában a ma ismert dallam szerepel.
Az aradi vértanúkról szóló ének az egész nyelvterületen ismert. Katona Imre véleménye, miszerint a 48-as dalok "a magyar nyelvterület középső részein, főként a Dél-Alföldön maradtak fenn legtovább, a nyelvterület szélei felé haladva valamivel halványabb a kép" - erre a dalra nem áll. Énekelték az aradiak nótáját a Székelyföldön, vannak adatok a Dunántúlról, a volt Szolnok-Doboka megyéből, az északi népzenei dialektusterületről, valamint a volt Jugoszlávia területén élő magyarság köréből.
E dal gyűjtési nehézségeiről a bevezetőben már szóltunk, de ezt támasztja alá a többi adat is. A gyűjtési nehézségekből adódó hiányok egy részét szerencsére az utóbbi évtizedekben még lehetett pótolni. Századunkban 1945-ig még többfelé megemlékeztek október hatodikáról, utána azonban az ismert politikai okok következtében már nem. Ritka példaként idézhetjük a galgahévízi Zsíros Ferencné (a Népművészet Mestere) elbeszélését: "Október hatodikán szentmise is volt az aradi vértanúkrul. Én mëg a misérül átmëntem a Földmíves Szövetkezetbe. Azt mondták, hogy "Zsíros néni éneköllyön!" - Én asz' mondtam: "Gyertëk bë, mëgemlékezünk az aradi vértanúkrul!" Tele lëtt az iroda, maj'nem sírtak!" Székről szintén van tudomásunk közös megemlékezésről. Itt a szöveges alak mellett hangszeres formában is használatban volt a dallam, amelynek hallatán sírtak az előadók elbeszélése szerint. A szintén erdélyi faluban, Szászcsáváson, ahol a nép emlékezete egy többszáz éves énekkari gyakorlatot őrzött meg, az aradi vértanúkról szóló éneket több szólamban éneklik, ugyanúgy, mint pl. a Török bársony süvegemet, a Nagymajtényi síkon-t és a Rákóczi-nótát.
A dallam az egyes sorokon belül ütemenként, ütempáronként egymásra rakódó motívumhalmazokból áll, melyek soronként szekvenciával építkeznek tovább. A sorok zenei szempontból szabadon alakíthatók, a dallamhangok a skála olyan törzshangjai, melyek felcserélhetők egymással. A dallamot a műzenéhez közel álló 19. századi hangszeres feljegyzésekkel összevetve, úgy tűnik, zeneileg itt nem 4 soros strófikus dallamról, hanem két részessé rendeződött - szöveges alakjában is a hangszeres formát őrző - dallamról van szó. Bár a dallam lényegében az egész nyelvterületen elég egységes, a dallamalkotás (a szöveghez idomulva) elég változatos.
Az előadók a hosszú szöveget általában nem fejből mondják, hanem a helyzet komolyságához illően gyakran füzetből olvassák. (Egy legújabb vélemény szerint az aradiak nótája több szempontot tekintetbe véve balladának nevezhető.) Az ünnepélyes hangvétel az előadás folyamán elsősorban a szöveg túlzott deklamálásában mutatkozik meg, mely esetenként rossz prozódiát eredményez. Az olvasás következtében elmaradnak a hasonulások, s helyükbe az írott formával azonos kiejtés kerül ("szánnya" helyett tehát szánja, viruljanak, szabadságér'), s az ütközőpontokat a szokásosnál erősebben hangsúlyozott e hangzókkal hidalják át. Mindehhez hozzájárul, hogy az előadás gyakran a hangszeres indulók hangsúlyozásmódját követi, vagyis az előadó a hangszeres előadás markáns nyújtott-éles ritmusjátékát és gyors tempóját viszi át a szöveges előadásra, amit pattogó szövegmondással igyekszik kidomborítani (pl. Dunántúl, Galga mente). Más területeken jellemző az erőteljes tempóingadozással járó rubato - (pl. Borsod és Zemplén megye) és a poco rubato, aszimmetrikus ritmusú előadás is (pl. Szék).
Már siess hazádba vissza, vert seregem ...
(a többi szöveg hiányzik)
1. Aj de búsan süt az őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Aki a magyar hazáért meghalni kész.
2. Elitélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a fejükre ezër vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
Hogy a magyar szabadságétt harcra keltek.
3. Uramfia az ítélet akasztófa,
Mintha gyáva útonállók lettek volna.
Mintha méltók nem volnának egy lövésre,
Katonához, férfiúhoz illő végre.
4. Nyílik már a börtönajtó vasas zárja,
Jertek, jertek hű magyarok a halálra.
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre,
Ugy menjetek, úgy szálljatok jó életre.
5. Ki is jöttek vérző szívvel haloványan,
Elbúcsúztak egy-két szóval katonásan.
Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe,
Hadd fordítsa szemeit a magyar népre.
6. Ó, mily boldog, kik előre nevezének,
Hogy a halált legelőször ölelé meg.
Aj, de bezzeg kit végsőnek hagytak hátra,
Hogy pajtási szenvedését végigvárja!
7. Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Bár mindig előtte állott a csatának.
Haragszik rá kegyetlenül minden némët,
Számtalanszor földig verte őkelmékët.
8. Ott áll köztük mankójára támaszkodva,
Mint ëgy düllőfélben lévő templom tornya.
Mint egy tigris, mely vas közé be van zárva,
Ingerkedő gyermëksereg játékára.
9. "Dörgő-villám ezek hát az én bíráim,
Kiket összetörtek az én katonáim.
Mondhatom, hogy derék hősök, szép vitézëk,
Nincs kedvem az élethez, ha rájuk nézëk."
10. És körülnéz olyan hősön, olyan bátran,
Mintha honvédek közt vólna a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte
Őt is viszik, ő is mëgyën már előre.
11. Fellépik az akasztófa lépcsőjére,
Megöleli, megcsókolja keservébe.
Isten hozzád szabadságnak akasztófája*,
Rajtad halok meg hazámér, s nem hiába.
12. Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,
Számolni ëgy magyar hősnek életével.
Damjanich meg így kiált fel nyugalmára:
"Vigyázz fattyú, föl ne borzazd a szakállam!"
13. Mintha j amit szenved, nem is halál lënne,
Mintha nem is sírba, hanem bálba mënne.
A németek buta képpel bámulának,
Hogy bátran mond jó éjszakát a világnak.
14. Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Hírës magyar hősöknek a temetője.
Környékükön viruljanak sírvirágok,
Felejthetetlen legyen az ők (sic) haláluk!
Környékükön viruljanak sírvirágok,
Felejthetetlen legyen az ők (sic) haláluk!
1. Jaj de bussan süt az őszi nap sugara
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Kik a magyar szabadságér mëghalni kész.
2. Elitélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a nyakukba ezër vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
Kik a magyar szabadságér harcra keltek.
3. Mëgnyillott a börtönajtónak vas zárja,
Készüljetëk hős magyarok a halálra.
Bucsuzzatok el ëgymástól mindörökre,
Azután ugy térjetek egy jobb életre.
4. Újra nyíll a börtönajtó álnok zára,
Gyertëk, gyertëk hős magyarok a halálra.
Mert a világon nincs néktëk több kegyelëm,
ëgy-ëgy csillag lësz belőletëk az égën.
5. Ki is jöttek vérző szívvel haloványan,
Elbúcsúztak egy-két szóval katonásan.
Gyerünk pajtás az Istenhez föl az égbe,
Hogy fordítsa szëmeit a magyar nípre!
6. A Nagysándor híres és nagy tábornok volt,
Őtet veszi legelőször a hatalom.
De a Damjanichnak szive földobogott
Bánatjában és keservében eképp szóllott:
7. „Dörgő villám, ezëk hát az én bíráim,
Kiket összetörtek ott az én katonáim.
Mondhatom, hogy derék hősök, szép vitézek,
Nincsen kedvem az életben, ha rájuk nízek.”
8. Uramfia, az ítélet akasztófa,
Mintha útonálló rabklók lettünk volna.
Mintha méltók sëm volnánk mink ëgy lövésre,
Mint valami hős tábornokok léptünk le!"
9. Ott áll köztük mankójára támaszkodva,
Mint ëgy dülőfélben lévő templom tornya.
Mint egy tigris, mely vas közé vagyon zárva,
Ingerkedő gyermeksereg játékára.
10. Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Bár ő mindig elől állott a csatában.
Këgyetlenül haragszik rá mindën német,
Számtalanszor félig ësic) verte őkelméket.
11. Odamëgy az akasztófa közelébe,
Átöleli, mëgcsókolja keserviben.
Üdvözlégy te mi hazánknak áldott fája,
Rajtad lësz az életünknek végórája.
12. Sürög-forog már a hóhér a kötéllel
Számolni egy magyar hősnek életével.
Damjanich mëg így szólítja nyugalmában:
„Vigyázz fattyú, föl në borzazd a szakállam!”
13. Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Hős magyar hazafiaknak a temetője.
Viruljanak a környékén vad virágok,
Felejthetetlen lëgyën az ő halálok!
1. Jaj de szépen süt az őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
s Kik a börtön fenekén a halálra kész.
2. Elitélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
s Kik a magyar szabadságért harcra keltek.
3. s Uramfia, az ítélet akasztófa,
Mintha gyáva útonállók lettek volna.
s Mintha méltók nem volnának egy lövésre,
s Katonákhoz, férfiakhoz illő végre.
4. Nyílik már a börtönajtó, zörög a lánc,
Gyertek, gyertek hű magyarok a halálra.
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre,
S úgy szálljatok, úgy menjetek jobb életre.
5.s Elbúcsúztak egy-két szóval, katonásan,
Gyerünk pajtás fel az égbe az Istenhez!
s Elbúcsúztak egy-két szóval, katonásan,
Gyerünk pajtás fel az égbe az Istenhez!
6. Jaj, de boldog, kit elsőnek neveznek ki,
Hogy a halált először is ő lelné meg,
Jaj, de boldog, kit végsőnek hagynak hátra,
Hogy pajtási szenvedését végig látta.
7. Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Bár előtte állott mindig a csatának.
s Haragszik rá kegyetlenül minden német,
Számtalanszor földig verte őkelméket.
A 6-7. versszakot megismétli, majd:
8. Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Magyarország vértanúknak temetője.
Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Magyarország vértanúknak temetője.
1. Jaj, de szépen felsütött a nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Ki a börtön fenekén a halálra kész.
2. Nyílik nyílik a tömlöcnek vasas zárja,
Jertek, jertek hős magyarok a halálra.
Kis is jöttek vérző szívvel tizenhárman,
Elbúcsúztak ők ëgymástól katonásan.
3. Gróf Szálinger Károly* hónajj-mankójára támaszkodva,
Mint ëgy dűlőfélben lévő templom tornya.
Damjanovics így kiált fel nyugalmába:
"Vigyázz pajtás, fël në borzold a szakállam!"
4. Gróf Batthyány is golyó által halálozott,
Pajtásitól ő is szépen elbúcsúzott.
Szervusz pajtás, Isten mostmár tivélletëk,
Nemsokára találkozunk fönn az égben.
5. Nagysándor is az akasztófa közelében,
Megölelvén, mëgcsókolván keservében.
Isten veled szabadságom halálfája,
Rajtad halok meg hazámért nemsokára.
* Valószínűleg gr. Karl-Leiningen-Westerburg őrnagy
Szövegvariáns az általánosan ismert dallamra:
1. Szomorúan süt az őszi nap sugára
Aradi vár tömlöccének ablakára.
Szánja aztat tizönhárom magyar vitéz,
Ki a magyar szabadságér möghalni kész.
2. Nyillik már a börtönajtónak vas zárja,
Gyertök, gyertök, jó magyarok a halálra!
Nincs e földön számotokra több kögyelöm,
Belőlletök ëggy-ëgy csillag lössz az égön.
3. Të Nagy Sándor, dörék vitéz, hős tábornok,
Tégöd nevezött először a hatalom.
A vértanuk szive, a hős, földobogott,
Damjánovics keservébe imigy szóllott:
*Talán méltók volnánk mi ëggy-ëgy lövésre,
Mi katonát, vagy ëgy férfit mögilletne.
4. Odalép az akasztófa közelibe,
Megölelte, megcsókolta keservébe.
Iste' hhozzád szabadságom körösztfája,
Rajtad halok mög hazámér, nëm csatába.
5. Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Hirös-nëmës magyaroknak temetője.
Viruljatok közelébe vérvirágok,
Hogy felejthetetlen lögyön a haláluk !
* ismétlés a dallam második felére